2011. január-június Március elsején megkezdődött a bontás a Győri
kapuban, majd nem sokkal később a diósgyőri szakaszon is. A Gyula utca és Lézerpont megállók. Az Újgyőri
főtér irányú forgalmat a buszokkal, villamospótlókkal együtt a Kiss
Ernő útra terelték, a Győri kapu egyirányú lett a belváros felé,
csak a buszok és a célforgalom hajthat be. Próbálom a képeket időrendben bemutatni, ezért egy kis
kitérő: 2005-ben került felújításra az MVK első nosztalgia busza,
az Ikarus 31-es, 2010. december 9-én pedig levizsgázott az újabb, Ikarus
620-as veterán busz. Március 11-én délután a telepen bárki megtekinthette. Sokkal jellemzőbb volt ez a típus a városra, mint a
31-es: 1959 és 1968 között összesen 143 darab állt forgalomba, az utolsókat
1978-ban selejtezték. Tizenöt kocsit csuklósítottak is. Május elsején nem volt valami jó idő, ezért csak a
Majális-parkban tartózkodóként kint lévő 526-osról készítettem egy
képet. AKD-742 délelőtti pihenőjét tölti az
Újgyőrin. Az 1, 1A, 1VP viszonylatok a buszvégállomáson keresztül
közlekednek, ... ... így neki láthattak az Újgyőri főtér
átépítésének. A Győri kapuban nagyon gyorsan haladtak az
építéssel, májusban már kész volt a villamospálya, csak az aszfaltozás, és a
megállók voltak hátra. Egy kép a Thököly utcától felfelé. A villamosok a Tiszai pályaudvar-Thököly utca között
közlekedtek, ahol ez az ideiglenes végállomás várta az utasokat. Az átszállás kényelmes lett volna, ha a 3-4 percenként
közlekedő villamoshoz nem 6-7 percenként lett volna villamospótló. Három féle villamospótló indult: 1VP Thököly u. -
Diósgyőr, 2VP Thököly u. - Vasgyár - Diósgyőr, ... ... 0VP Thököly u. - Újgyőri főtér - Győri
kapu - Thököly u. Ez a körjárat csak csúcsidőben közlekedett, szólóval. A villamospótlókon kívül az 1, 1A is be lett kanyarintva
a Thököly utcához, és kicsit be is lettek sűrítve. Mivel tavaly is a Thökölyn volt a végállomás, ez a rövid
szakasz ekkor még nem került felújításra, de már itt sem volt sok hátra a
nagypaneles villamospályának. Ha már erre jártam, készítettem pár képet az új Szent
Anna téri megállóról, egyelőre még esőbeálló nélkül. Átmeneti állapot: új megálló, régi esőbeálló. A 21-es, 33-as járatok a belváros felé a Meggyesalja
utcán közlekednek, ahol a kép is készült. Ha a Kiss Ernő
meghosszabbítása teljesen elkészül, a Geró János utcán fognak menni (ott,
ahol most felfelé), Ki irányban pedig a felújított Petőfi Sándor utcán. 028 és Nézzünk szét Diósgyőrben is, ahol ekkor már
elkezdték a hosszabbítás előkészítését. Ez sem sokáig fog már így kinézni. GTH-771 és AKD-759. A végállomás épület hamarosan bontásra kerül,
közlekedésbiztonsági szempontból nem is baj, nem lehetett belátni a zebrát. Május végére már a végállomáson is elbontották a síneket. AKD- A nyári menetrendváltásig a 2VP is Diósgyőrig járt,
azóta csak az 1VP átlag 10 percenként, a 6 percenkénti villamos helyett. Ugyan az 1, 1A sűrűbben jár, de ez csak
óránként plusz egy-két indulást jelent. |